Farsangi buli fergeteges hangulatban!
Rengeteg diákunk és tanárunk öltözött be erre az alkalomra.
Igazán jól szórakoztunk!
Category Archives: Hírfolyam
DÖK gyűlés:
– hónap tanulójának jutalmazása
– álarc készítő verseny eredményhirdetése
– információk a farsanggal kapcsolatban
A Seuso kiállításon jártunk!
A Seuso-kincs néven ismert leletegyüttes 14 db ezüstből készült edényből és 1 db rézüstből áll. 2014. év első felében a tárgyakból 8-at sikerült országunkba hoznia a magyar kormánynak. A hazatért darabok először a Parlamentben kerültek bemutatásra.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város segítségével és támogatásával a kincsleletből három tál, két korsó és egy illatszeres szelence látható a Szent István Király Múzeum Dísztermében.
Mi is megnéztük! 🙂
Végre leesett a hó!
Az iskola legfiatalabb tanulóival ki is használtuk, a már környezetismeret órán annyit emlegetett téli szabadidős tevékenységeket, megépítettük az első közös hóemberünket, szánkóztunk és persze a hógolyó csata sem maradhatott el. 🙂
Iskolánkba is megérkezett a Jézuska!
A nap az adventi koszorú 4. gyertyájának meggyújtásával kezdődött, majd a tanárok közös éneke után, Hajni néni által összeállított és betanított műsorral kápráztattuk el vendégeinket,tanulóinkat és dolgozóinkat.
Áldott, békés ünnepeket kívánunk!
Így kezdődött…
Mikulásfalva országos rajzpályázatot hirdetett meg „ A Mikulás egy napja „ címmel, aztán elkészült a „nagy mű” az 5-6.osztályosok keze nyomán.
Izgatottan küldtük el, majd várakoztunk…
Hamarosan levél érkezett…
Ez állt benne:
„…köszönjük a hozzánk beérkezett pályázatukat, amit a zsűri igen szépnek és értékesnek ítélt. Gratulálunk!
Szeretnénk az osztályt és a kísérő tanárokat is meghívni (telefonon beszéltek alapján 12 gyerek + 3 tanár) december 14-én, vasárnap 9:30 órai kezdettel Mikulásfalvára egy pár órás mesebeli programra, ahol találkozhatnak a Nagyszakállúval, aki saját maga adja át az oklevelet a gyerekek számára.
A programokról rövid tájékoztatót küldök a levél alján, természetesen ez ingyenes, jutalom az osztály részére.”
…és mi azzal a büszke tudattal kelhettünk útra a Nagyszakállúhoz, hogy 1000 pályamű közül választották ki a miénket.
…a Mikulás dolgozószobájában jól szemügyre vette, és megdicsérte különleges diafilmünket,és megajándékozott mindannyiunkat.
…Majd találkozásunk emlékére együtt fotózkodtunk.
A kerti munkások megkezdték a fólia alatti munkákat.
Megmérettetésre készülünk, egészséges ételt készítettünk.
























































































