Iskolarendőrünk, Szántó Zoltán hagyományos felvilágosító előadásra érkezett diákjainkhoz felhívva figyelmüket a rájuk leselkedő veszélyekre.
Tanulóink hálásak voltak Zoli bácsi nyitottságáért és a velük szemben tanúsított őszinteségéért.
Az első előadás célja az áldozattá válás megelőzése valamint az osztályon belüli agresszió, konfliktusok megelőzése, kezelése volt, a fialatok biztonsága és védelme érdekében.
Az előadás során az előadó rendőrnő felhívta a fiatalok figyelmét azokra a veszélyhelyzetekre, amelyek az iskolákban, a közterületeken, valamint a családon belül érhetik őket. A program célja, hogy a diákok képesek legyenek felismerni azokat az élethelyzeteket, amelyek alkalmával könnyen válhatnak bűnelkövetővé, szabálysértővé vagy áldozattá és ennek elkerülése érdekében tudjanak megfelelően cselekedni.
Az előadás befejezését követően a tanulók az őket érintő, vagy általuk fontosnak tartott témában kérdéseket tettek fel az előadónak, valamint elmondták saját tapasztalataikat.
Köszönjük a figyelemfelkeltő, hasznos információkat!
Április 04-én ismét eljött hozzánk Szántó Zoli bácsi az iskolarendőr. Az előadásai mindig nagyon érdekesek, mert a közlekedés szabályaira hívja fel a figyelmünket. A hétköznapi kifejezések mellett megtanuljuk a pontos megnevezését egy-egy közlekedési táblának, vagy szabálynak. Zoli bácsi kisfilmek segítségével mutatta be a kerékpárral való közlekedésben előforduló helyzeteket. Megbeszéltük, hogyan kell ilyen esetekben közlekedni, mire kell figyelni. Az előadás végén mindenki kapott egy kis ajándékot.
2016.február 24-én Kornokovicsné Vékás Klaudia rendőrszázados látogatott el többek között az iskola 7-8. osztályos tanulóihoz egy rendhagyó előadás megtartása céljából. A téma a különböző szenvedélybetegségek voltak. Az előadásmód, a különböző káros szenvedélyek részletes átbeszélése igazodott a gyermekek igényeihez, érdeklődésükhöz. Egy nagyon tanulságos, érdekes órán vehettek részt tanulóink.