2016.03.18-án iskolánkból a 3-4. és az 5-6. osztály tanulói vettek részt a Madárbarát napon, melyet a Szent István parkban rendeztek meg. Öt különböző állomáson, változatos, érdekes feladatokat kaptak a gyerekek. A mozi épületében ügyeskedhettek is, mindenki készíthetett egy gólyát, majd előadást hallgathattak a móri gólyagyűrűzésről, Cseresznye /a gólya / útjáról. Személyesen volt jelen Petőfi, az itthon maradt gólya, aki nem tudott elmenni a nagy útra, mivel megsérült a szárnya.
Category Archives: Hírfolyam
Iskolánk színjátszó körös diákjai színvonalas műsorral készültek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékére. A műsor két részből állt, egy elbeszélő és táncos jelenetből. Viki néni által megálmodott előadás közelebb hozta számunkra a március 15-ei eseményeket. Köszönjük a munkát a darabban játszó diákjainknak és felkészítő tanáraiknak!
Köszönjük, Mór Városi Önkormányzatának és a Gárdonyi Géza Általános Iskola Tanulóiért Szociális Alapítványának támogatását, mely segítségével iskolánkban is kialakításra kerülhetett egy sószoba.
A légúti betegségek egyik leghatékonyabb és bárki számára elérhető kezelési módszere a természetes száraz
sóterápia, melynek mikroklímája pozitív élettani és gyógyhatással bír az emberi szervezetre, elsősorban a légzőszervekre.
A száraz sóterápia használata során fokozódik a légzős…zervek nyálkahártyájának aktivitása, öntisztulása. Enyhülnek, illetve teljesen meg is szűnhetnek a gyulladásos folyamatok.,
A Dr. Wolf száraz sóterápia alkalmazásával az alábbi betegségek tünetei csökkenthetők:
• légúti megbetegedések
• légúti allergiák (pollen, toll, pihe, stb.)
• szénanátha
• asztma
• nátha
• légzéselégtelenség
• hörghurutgyulladás
• arcüreggyulladás
• füll-orr-gége fertőzések
• szívritmuszavar
• vérnyomás szabályozás
• alvászavar
• stressz és kimerültség
Továbbá
• kiválóan alkalmas az immunrendszer erősítésére
• a sónak nagy szerepe van a szervezet ionháztartásának szabályozásában, és fertőtlenítő hatása is jelentős
• alkalmas az egészséges emberek relaxációs pihenésére, a szellemi frissesség javítására
• a nagy sóion koncentráció miatt az allergének és baktériumok száma alacsony szintre csökken
• prevencióként is ajánljuk
A Dr. Wolf száraz sóterápia előnyei:
• a só ionok a levegőben száraz aerosol formájában vannak jelen, így kizárhatjuk az
asztmásoknál és az arra érzékeny egyéneknél előforduló, vízbázisú inhaláció okozta
nyálkahártya-irritációt
• a sótömbök felülete porózus, így onnan a negatív sóionok könnyen fel tudnak szabadulni
• a sós mikroklímában az allergének és baktériumok száma alacsony szintre csökken
• sótömbök összetétele 97% nátrium-klorid, 3% egyéb ásványi anyag (84 féle) és nyomelem,
mely az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen
• sófalak építésénél a rácsos szerkezetnek köszönhetően, a sófal természetes hatású és
legfőképp biztonságos, nem tudja a gyermek magára rántani a sótömböt
• a sófal gondozást nem igényel
• száraz kialakításnak köszönhetően nem károsítja a falakat, épületet
• egyszeri beruházást jelent és nincs fenntartási költsége
A hosszú hetet minden osztály kézműves foglalkozással zárta le, a szorgos kis kezeknek köszönhetően rengeteg gyönyörű munka született.
FELHÍVÁS
az általános iskolákba történő beíratásra
A dokumentum egyben letölthető innen: Felhívás
Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2016/2017. tanévre történő általános iskolai beíratásokra az alábbi időpontokban kerül sor:
2016. április 14. (csütörtök): 8.00 órától 19.00 óráig
2016. április 15. (péntek): 8.00 órától 19.00 óráig
Tanköteles gyermekét a szülő köteles a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni. Az első évfolyamra történő beíratáskor a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és a lakcímet igazoló hatósági igazolványt és az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást kell bemutatni. A felvételről első fokon az iskola igazgatója dönt, elutasítás esetén fenntartó hivatott a felülbírálati kérelmet elbírálni.
2016.
Az egyes általános iskolák körzetébe tartozó települések, utcák és terek nevét az alábbiakban közöljük:
Körzeti általános iskolák:
1. BAKONYCSERNYEI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA (8056 Bakonycsernye, Rákóczi u. 37.)
Tel. 22/592-021
Bakonycsernye község közigazgatási területe
Balinka község Mecsér településrészének közigazgatási területe
2. BODAJKI ÁLTALÁNOS ISKOLA (8053 Bodajk, Bányász ltp. 21-22.) Tel. 22/581-040
Bodajk város közigazgatási területe
Balinka község közigazgatási területe
3. BODAJKI ÁLTALÁNOS ISKOLA Nádasdy Tamás Tagiskolája (8074 Csókakő, Petőfi S. u. 5.) Tel. 22/583-016
Csókakő község közigazgatási területe
4. MÓRI PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA (8060 Mór, Lovarda u. 7.) Tel. 22/407-097
Ady E. u., Akai u., Báthory u., Bethlen G. u., Béke u., Bocskay u., Csokonai u., Deák F. u., Dobó I. u., Esze T. u., Építők útja, Fellner J. u., Füzes u., Gizella u., Gyár u., Győri út, Hammerstein u., Honvéd u., Ipar u., Jegenye u., József A. u., Kert u., Kinizsi P. u., Király-köz, Kis u., Kisbéri u., Kistábor u., Kígyó u., Klapka Gy. u., Kölcsey u., Lovarda u., Mikes K. u., Mónus I. köz., Mónus I. u., Nemes u., Orgona u., Perczel M. u., Petőfi S. u., Radó A. u., Rózsa u., Szabadság tér, Szent Borbála u., Szondi Gy. u., Tábor u., Tőrös puszta, Újlak u., Vasút u., Vasúti őrházak, Vámos köz., Vásártér, Virág u., Vörösmarty u., Wekerle S. u.,
Nagyveleg község közigazgatási területe
Söréd község közigazgatási területe
5. MÓRI Dr. ZIMMERMANN ÁGOSTON ÁLTALÁNOS ISKOLA (8060 Mór, Kodály Z. u. 28.) Tel. 22/407-325
Akácfa u., Asztalos u., Álmos vezér u., Árpád u., Bajcsy-Zs. u; Bartók B. u., Budai Nagy Antal tér; Cserhát-dűlő, Cserhát u., Dózsa Gy. u. 21-től végig, Erkel F. u., Érmellék u., Erzsébet tér; Esztergályos u., Kálmán I. u., Kapucinus tér; Kisfaludy u., Kodály Z. u., Kórház u., Kossuth L. u.; Lakatos u., Liszt F. u., Mester u., Millennium tér, Napsugár u., Tárnokpuszta, Tímárpuszta, Vágóhíd u., Velegi út,
Nagyveleg község közigazgatási területe
Söréd község közigazgatási területe
Csákberény község közigazgatási területe az 5-8. évfolyam vonatkozásában
6. MÓRI RADNÓTI MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA (8060 Mór, Szent István tér 9.) Tel. 22/407-123
Agyag u., Alkotmány u., Arany J. u., Asztalos J. u.; Árki u., Árkipuszta, Bányász u., Csókakői dűlő, Csókakői u., Dózsa Gy. u. 1-20., Ezerjó u., Felsődobos, Futár u., Hársfa u., Hegy u., Hegyalja u., Hunyady u., Ifjúság u., Jókai u., Jószerencsét u., Káposzta-éri dűlő, Kis u.; Kiserdő u., Kecskehegy, Kiserdő-dűlő, Köztársaság tér, külterület 0278 hrsz., Major u., Martinovics u., Május 1. u., Mátyás király u., Pince u., Pincesor u., Rákóczi u., Szent István tér, Széchenyi u., Szilágyi Erzsébet u., Táncsics M. u., Téglás köz, Városház köz, Vénhegyi u., Vértes u., Wesselényi u., Zrínyi u..
7. MÓRI RADNÓTI MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA Csákberényi Tagiskolája (8073 Csákberény, Kossuth L. u. 15.) Tel. 22/564-027
Csákberény község közigazgatási területe az 1-4. osztály vonatkozásában
8. MÓRI RADNÓTI MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA Pusztavámi Tagiskolája (8066 Pusztavám, Bajcsy-Zs. u. 10.) Tel. 22/577-027
Pusztavám község közigazgatási területe
9. MÓRI RADNÓTI MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA Károlyi József Tagiskolája (8052 Fehérvárcsurgó, Petőfi u. 1.) Tel. 22/426-036
Fehérvárcsurgó község közigazgatási területe
10. MÓRI RADNÓTI MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA Kazinczy Ferenc Tagiskolája (8044 Kincsesbánya, Iskola u. 1.) Tel. 22/584-000
Kincsesbánya község közigazgatási területe
Isztimér község közigazgatási területe
További, a tankerület illetékességi területén működő általános iskolák:
Szt. Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola (8060 Mór, Erzsébet tér 19.) Tel. 22/407-004
Gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézmények:
Fejér Megyei Gárdonyi Géza Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (8060 Mór, Vértes u. 67.) Tel.: 22/407-169
A mai napon mi is megünnepeltük a közelgő Logopédia Európai Napját. Pár játékos feladattal készültünk diákjainknak. Ettünk spagetti tésztát és mazsolát kéz nélkül. Fújtunk lufit, valamint a betűk és szavak világában is kalandoztunk egy keveset. Az eseményen résztvevők a végén a logopédia bajnokai lettek. Jövő márciusban a bajnokság folytatódik!
Az év első tavaszi napján DÖK gyűlés volt iskolánkban, kihirdetésre került a papírgyűjtés eredménye, február hónap legjobban teljesítő tanulóinak neve, valamit a legszebb téli osztályterem győztese is.
Papírgyűjtés:
I. Helyezett: 5.-7. csoport – 644 kg.
II. Helyezett: 10. keko – 626 kg.
III. Helyezett: 7- 8. osztály – 497 kg.
Összesen 3872 kilogramm papír gyűlt össze.
A hónap tanulói:
1. osztály: Farkas Amanda
2. osztály: Lakatos Tamás
1.-2 csoport: Gerstmár Balázs
3.-4. osztály: Lévai Patrik
7.-8. osztály: Bogdán Adrián
9. ko.: Góman Kristóf
10. keko.: Csík Laura, Petőcz Szandra
10. ké.: Nuszpl Gergő
A legszebb téli osztáyterem díját a 7.-8. osztály zsebelhette be.
Mindenkinek szívből gratulálunk!
2016.február 24-én Kornokovicsné Vékás Klaudia rendőrszázados látogatott el többek között az iskola 7-8. osztályos tanulóihoz egy rendhagyó előadás megtartása céljából. A téma a különböző szenvedélybetegségek voltak. Az előadásmód, a különböző káros szenvedélyek részletes átbeszélése igazodott a gyermekek igényeihez, érdeklődésükhöz. Egy nagyon tanulságos, érdekes órán vehettek részt tanulóink.
2016.február 25-én iskolánk tanulói a XIII. Móri Diák Művészeti Fesztiválon remekeltek. A megmérettetésen az 5-7. csoport, valamint az 5-8. osztály tanulói színjátszás, a 3-4. osztály és a 7-8. osztály tánc kategóriában mutatták meg tudásukat. A színvonalas városi rendezvényen tanulóink bátran felvehették a versenyt a város többi általános iskola diákjaival, ahol a legjobb tudásukat beleadva igyekeztek megfelelni az elvárásoknak, versenyszínvonalnak. Mindenki remekül érezte magát!















































































































































































