

A megyei komplex tanulmányi versenyen, Sárbogárdon, vettek részt iskolánk 6-7. osztályos tanulói.
A csapatunk jól teljesített az előkelő 3. helyet szerezte meg.
Egyéni versenyben Horesta Viktor digitális kultúra tantárgyból az első helyezett lett. Gratulálunk a csapat tagjainak és felkészítő tanárainak!
Ökoiskolaként sokat foglalkozunk a vízzel, az ivóvízzel, annak szennyezésével, tisztaságának megóvásával, a vízzel való takarékossággal. A Fejér Vármegyei Vízmű Zrt. munkatársai lebilincselő előadást tartottak iskolánk diákjainak a víz útjáról a természetből a háztartásokig és vissza. Megvizsgálhattuk a csőrendszert, a meghibásodásokat, hallhattuk a csőtörés hangját is. Köszönjük, hogy betekintést engedtek ebbe a nélkülözhetetlen szolgáltatásba!
Hónap tanulói:
ovi: Szimler Dávid
Március 15-ei koszorúzáson részt vett tanulók:
Víz világnapi verseny az osztályok között:
Megyei szépíró verseny 1. helyezett:
Komplex tanulmányi verseny csapatban 3. hely:
Komplex tanulmányi verseny egyéni 1. hely:
Rajzpályázatokon helyezést elért tanulók:
Ezen a héten autizmus világnapi rendezvénysorozatot tartottunk iskolánkban. Sok tanulónk jött kék színű ruhában, köszönjük a szülőknek az együttműködést! Minden tanulónk aktív munkájával közösen készítettünk egy nagy kék szívet. Csatlakoztunk a kék süti kihíváshoz is: a DÖK gyűlés után mindenkinek jutott egy kék színű habcsók. Több osztályban rövid videókat, filmeket néztek a gyerekek az autizmusról, felolvastuk a Csillagbusz című mesekönyvet, és beszélgettünk az autizmussal élő társainkról. Fontosnak gondoljuk, hogy az autizmussal élő társainkat megismerni, megérteni, segítenünk kell.